TRIANON 100

2020. június 04., 07:41

TRIANON 100

 

Az 1914-18 között zajló Nagy Háború – amely az I. világháború néven vált ismertté  – lezárását célzó békekonferencia 1919. januárjában kezdte meg a munkáját.

Az antanthatalmak már 1918 tavaszára olyan nemzetállamok létrehozása mellett döntöttek, amelyek reményeik szerint az ütközőállamok szerepét tölthetik be a keletről nyugatra irányuló bolsevizmussal szemben, tehát ekkor már biztos volt az Osztrák – Magyar Monarchia felbomlása.

A határokról szóló döntések 1919. első felében megszülettek. Az új határvonalak a világháborúban győztes nagyhatalmak és a velük szövetséges utódállamok (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) egyeztetései során alakultak ki.

A korábban alapelvként megfogalmazódott nemzetiségi elv számos esetben a gazdasági és stratégiai szempontok alá rendelődött.

A belpolitikai nehézségek miatt a magyar békedelegáció csak 1920. januárjában csatlakozott a konferencia munkájához, és ekkor ismerte meg a békeszerződés új határokat is tartalmazó tervezetét.

A gróf Apponyi Albert vezette magyar küldöttség megpróbálta a lehetetlent, a szerződés tervezetének megváltoztatására rábírni a konferencia résztvevőit. Mondanivalójuk elsősorban a történelmi Magyarország egységének fenntartására irányult. Érveik történelmi, gazdasági, földrajzi, kulturális és nyelvi-etnikai jellegűek voltak.

1920 tavaszára a magyar politikai elit belátta, hogy a szerződés feltételeinek megváltoztatására nincs lehetőség, a békeszerződést alá kell írni. A magyar kormány részéről a szerződés aláírására két olyan politikus vállalkozott, akik ezzel készek voltak politikai pályafutásuk lezárására. Ezt a rendkívül hálátlan feladatot Benárd Ágoston keresztényszocialista politikus és népjóléti miniszter és Drasche- Lázár Alfréd diplomata oldotta meg.

1920. június 4-én a vesaillesi királyi palotát övező park Nagy- Trianon nevű kastélyában aláírt békeszerződés a magyar nemzet történetének egyik legsúlyosabb traumája.

Az itt megkötött békeszerződés az országterület kétharmadának, a színmagyar lakosság egyharmadának elvesztését jelentette. Az elcsatolt területeken több mint 3 millió magyar is élt. Ráadásul ezek jelentős része az újonnan létrejövő országokban, az új Magyarországgal határos területeken élt.

Ezekben a napokban az is kérdéses volt, hogy az ismét önálló és független Magyarországon beindulhat-e a gazdasági élet fejlődése, hiszen a kialakult helyzetben az ipar nyersanyagbázisai a határokon kívülre kerültek, szétzilálódott a közlekedés, megváltozott a településhierarchia és óriási letargia jellemezte a lakosság lelkiállapotát.

A sokk, amit a magyar társadalom akkor átélt, a mai kor emberének szinte felfoghatatlan.

A társadalom minden csoportja a békeszerződés revízióját követelte, amely többek között egy újabb világégés előidézője lett.

Napjainkban, amikor az egységesülő Európában szabadon utazhatunk, nemzettársainkkal találkozhatunk fontos, hogy megemlékezzünk az 1920. június 04-én történtekre