Életútja

A keszthelyi Georgikont (mezõgazdasági iskolát) alapító Festetics család egyik lányának, gróf Festetics Juliannának és a Nemzeti Múzeumot létrehozó gróf Széchenyi Ferencnek a gyermeke rengeteget betegeskedett, ezért taníttatni is csak 9 évesen kezdték. (Soproni bencések, pesti piaristák, végül a szombathelyi akadémián letett filozófia vizsgák jelzik pályáját.) Kezdetben katona akart lenni, 1809-ben nemesi felkelõként részt is vett a gyõri csatában, majd a Dunán egy csónakkal átjutott a franciák által megszállt túlpartra és egy fontos üzenetet juttatott el a fõhadiszállásra.

1813-ban futártiszt a lipcsei csatába, 1815-ben Alfréd Windisch-Greätz ezredessel együtt küldik Párizsból Genovába. A Bécsi Kongresszus báli forgatagában beleszeret Karolina nevû sógornõjébe, e szerelmet kiheverendõ részt vesz a Nápoly elleni háborúban. Még ugyanebben az évben angliai körutazást tesz, amely egyben a társadalmi és írói életének is kezdetét jelenti. 1818-ban jelenik meg elsõ írásos értekezése, amely a lovakról szól (kedvelte a lovas "sportokat") Elsõ társadalmi egyesületének ötletét, a Lónemesítõ Társaságét Ferenc császár nem engedélyezi.

1818-19-ben Kis-Ázsiában és Görögországban jár, ezt követõen pedig hosszú hónapokat tölt el a Nyugat-Európai országok tanulmányozásával (jelen van X. Károly, francia király koronázásán). Reménytelen szerelme miatt Debrecenben bevonul a 4. huszárezredhez, majd miután katonáit Erdélybe irányítják, itt barátságot köt Wesselényi Miklós báróval.

 

Újításai, munkássága

Õ az elsõ fõrend, aki 1825-ben az országgyûlés felsõházában anyanyelvén szólal fel. 1825 november 3-án az alsótábla kerületi ülésén, Felsõbüki Nagy Pál hazafias beszédét követõen birtokainak egy évi jövedelmét (60 000 Ft) felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására.

E tettét követõen õ lett konzervatív kortársai szemében a "bolond gróf", aki Nemzeti Casinót hoz létre birtokostársainak társalgási helyszínt teremtve, selyemhernyót termeszt, Tiszát szabályoz, Balatonon gõzhajózást indít el, Vaskaput építtet az Al-Dunánál, majd 1838-ban hozzálát legnagyobb fõmûvéhez, a Lánchíd létrehozásához. Távoli rokona, Metternich herceg katonai rangot ajánl neki, ám õ inkább végleg leteszi a katonai mundért, hogy minél több idejét elképzeléseinek szentelhesse.

Nagy vihart kavarnak könyvei: (Hitel. 1930, Világ. 1831, Stádium. 1833, Hunnia. 1841, Politikai Programtöredékek. 1847)

Kossuthot Széchenyi legnagyobb ellenfelének tartotta, ennek ellenére Kossuth 1840. június 18-án Pest vármegye közgyûlésén a "legnagyobb magyarnak" nevezte.

A márciusi eseményeket örömmel üdvözölte, mint közmunka és közlekedésügyi miniszter nagy reményekkel kezdett hozzá a Batthyány-kormány munkájába, de ahogy közeledett az udvar és a magyarság közötti szakítás órája, úgy borult el elméje is. Végül szeptember 5-én a Bécs melletti Döblingbe, egy magánszanatóriumba szállították. (Útközben Esztergomnál a Dunába ugrott.)

Úgy érezte, Magyarország a pusztulás szélére sodródott és errõl az õ reformelképzelései tehetnek. Önvádaskodó jelleme csak 1856-ra tisztult meg annyira, hogy akkor ismét tollat ragadva megírta a Nagy Szatíra címû könyvét, majd az udvart keményen támadó Diszharmónia és Vakság címû kötetét. A Bach rendszer bukása azonban õt is magával húzta a halálba: kicsempészett kötetei után kutatva közölték vele: a magánszanatórium nem sokáig jelent neki menedéket, várhatóan át fogják helyezni egy közönséges bolondok házába. Április 8-án reggelre átlõtt fejjel találták meg foteljében. A két említett könyvét el akarták égetni, de Ferenc Józsefnek "köszönhetõen csak raktárba helyezték."