Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Nemzetközi Gasztronómiai verseny Stadthagen 2017

A stadthageni nemzetközi versenyen mindent megnyertek a tapolcai Széchenyisek

 

Az idén is megrendezésre került az iskolai versenyek csúcsát jelentő nemzetközi gasztronómiai verseny.
A jeles megmérettetésen 4 ország (Franciaország, Lengyelország, Németország, Magyarország) szakács és pincér tanulói mutatták meg szakmai tudásukat. Minden országból 2-2 csapat versenyezhetett. Egy-egy  csapat 1 szakács és 1 pincér tanulóból állt.

A szakácsoknak egy előre megadott nyersanyagkosárból kellett egy négyfogásos különleges menüsort összeállítani.
Kötelező volt az előételnél a lazac, a főételnél a bárány, a desszertnél pedig az eper használata. Ezen felül meg volt adva két témakör is, amihez tökéletesen illeszkednie kellett az elkészült ételeknek.

A pincérek  Párizs és a Steinhuder Meer témákra készítettek egy-egy díszterítést. Természetesen „élőmunkát” is kellett végezniük: virág és dekoráció készítés, koktél keverés, vendégfogadás, italbekínálás, különleges angol felszolgálási mód (asztalnál a húsételek szeletelése és szervírozása), borfelszolgálás és vendég távozása utáni teendők elvégzése.


A több hónapig tartó gyakorlás meghozta az eredményét. Az eredmények minden eddigi elvárásainkat felülmúlták.

 

Eredmények:

  • A Legjobb iskola cím. Evvel együtt a vándorserleg újabb 1 évre iskolánkba került.

  • Legjobb pincér-szakács páros: Benkő Anikó pincér, Farkas Milán szakács
  • Legjobb pincér: Benkő Anikó
  • Pincér-szakács csapat 2. hely: Fercsák Adrián pincér, Zsigmond László szakács
  • Pincér 2. hely: Fercsák Adrián

 

Felkészítő tanárok:

  • Gyurecska László szakácsoktató
  • Szigethy Péter pincér oktató

 

További képek találhatók ITT a versenyről!


GALÉRIA