Üdvözöljük iskolánk weboldalán

VI. Gasztronómiai és Bibliaismereti Verseny

A VI. Gasztronómiai és Bibliaismereti Versenyre 6 csapat nevezett:

  • Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola - Debrecenből
  • Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (csak bibliaismereti kategóriában) - Debrecenből
  • Nagykun Baptista Oktatási Központ - Illéssy Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola Tagintézménye – Kisújszállásról
  • Széchenyi István Baptista Középiskola – Tapolcáról
  • VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola – Budapestről
  • Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola – Vásárosnamény (házigazda)

 

A rendezvény megnyitóján Májer Ibolya igazgatónő, Szász Veronika területi igazgató, valamint Filep Sándor polgármester úr köszöntője után Szólláth Imre baptista lelkésszel együtt imádkozhattak a jelenlévők a nap sikeréért, majd elkezdődött a négyféle kategóriában folyó verseny.

Bibliaismeret kategória:

A hétféle feladat közül talán a „húsvét” témakörében előre elkészített ppt (házi feladat) bemutatása volt a leginkább szubjektíven értékelhető. A zsűrizési feladatokat Szász Veronika területi igazgató és Szólláth Imre baptista lelkész látta el. A verseny első három helyezettje:

  1. hely: Németh Levente István, Szabó Dávid József – Lónyay – Vásárosnamény
  2. hely: Boros Bence, Sarkady Álmos Gyula – Euro – Debrecen
  3. hely: Csontos Dóra, Piroska Margaréta – Illéssy – Kisújszállás

Cukrász kategória:

A tanulópárok a szakmai totó kitöltésén túl egy alkalmi tortát, valamint 6 főre tányérdesszertet készítettek, és kikészített süteményekkel is elkápráztatták a zsűrit. A megmérettetés helyezettjei:

  1. hely: Gárdonyi Vivien, Torma Júlia – Széchenyi – Tapolca
  2. hely: Bakó Dorina, Nagy Orsolya – Illéssy – Kisújszállás
  3. hely: Molnár Laura Roberta, Rásó Gabriella,– Lónyay – Vásárosnamény

Szakács kategória:

A versenyző diákok a szakmai totó kitöltését követően egy előre meghatározott nyersanyagkosár alapján 3 fogásos menüt állítottak össze, amelyet 6 fő részére 4 óra alatt készítettek el. A zsűri számos szempont alapján értékelte a kitálalt ételeket. A kategória helyezettjei:

  1. hely: Deutch Róbert Pál, Gulyás Máté – Diószegi – Debrecen
  2. hely: Kálmán Lívia, Nejzsmák Ján – Lónyay – Vásárosnamény
  3. hely: Kovács Dániel Joachim, Tóth Péter – Széchenyi – Tapolca

 

Pincér kategória:

A szakmai totó kitöltése után a diákoknak egy díszétkezés 5 fogásos menüsorát kellett összeállítani „vadászat” témakörben. Számítógépen elkészítették a menükártyát, majd a zsűrinek prezentáltak. Ezt követően a tanulók előkészítették asztalaikat a csapattársaik által készített 3 fogásos menü felszolgálásához. Az angol felszolgálási mód lényeges eleme a vendég előtti szervírozás ill. bor és pezsgő felbontása. A pincér kategória legjobbjai:

  1. hely: Palásti Jázmin, Tomasovszki Klaudia – VIK – Budapest
  2. hely: Dicső Dóra, Lukács János – Lónyay – Vásárosnamény
  3. hely: Halász Evelin, Pető Boglárka – Széchenyi – Tapolca

GALÉRIA